Számtalan nyári túra és ferrata után, most eljutottunk a Dolomitokba télen is. Ezúttal egy hosszú hétvégét töltöttünk a Drei Zinnen környékén túrasível. Tökéletes időben szép nagy hóban mászhattunk fel a már jól ismert helyekre, és a végén bónuszként lesíelhettünk.
Bár nem most volt, de 2007-ben végül eljutottunk Svájcba. Az időjárás nem fogadott kegyeibe minket,
ezért a komolyabb hegyekről kénytelenek voltunk lemondani. A "négyezres" világból csak ízelítőt kaptunk, de
így is gyönyörű volt a svájci utazásunk. Ide még mindeképp vissza fogunk térni.
"Többször jártam e tájon, de eddig még sohasem írtam róla, úgy tűnik most jött el az ideje."
Októberi egynapos instant biharfüredi túra Csoda-forrással, Kis- és Ló-havassal illetve Ördögmalom vízeséssel.
Közel fél év tervezgetés, számtalan túranapló és fotó átnézése, majd végül 5 nap gyaloglás után feljutottunk afrika legmagasabb pontjára.
Bár havat nem láttunk, csak jeget, és abból se túl sokat, azért felejthetetlen élmény a csúcson állni:
"Közel 10 éves álmodozás után, a reményt soha fel nem adva, de eljött végre ez a pillanat is; írhatok a Kilimandzsáró megmászásáról.
Ezzel a Tanzániai kiruccanással sok-sok éve dédelgetett álmom vált valóra."
Még 2005-ben történt: A geocaching.hu-n olvastuk, hogy ausztriában a Schneebergen van geoláda elrejtve.
A fotókat nézegetve egyre jobban beleéltük magunkat, majd egy júniusi hétvégén eljött a megfelelő időpont, hogy ne csak nézegessük, de meg is másszuk.
Egy elmaradást pótolandó, a 2006-os téli Szlovák Paradicsom túránk folytatása következik. Egy hétvége kevés volt mindent bejárni a nagy hóban,
ezért 3 héttel később visszatértünk, hogy megnézzük, ami az első menetből kimaradt.
Szlovák Paradicsom télen - 2. menet
Azt mondják, minden valamire való mászó, akinek valaha jégcsákány volt már a kezében, legalább egyszer, de inkább többször, megmássza a Grossglocknert, azaz a GG-t, az osztrák Alpok csúcsát.
Hajrá!
Nyár elején jártunk a Schneebergen. Útleírás szerint onnan lehet látni egy rémisztő nevű hegyet a Hochschwabot. A zivatar miatt mi nem láttuk, úgyhogy egy megoldás maradt
elmenni a Hochschwabra és megnézni közelről. Augusztusban kétnapos túra keretében ismerkedtünk e heggyel, ennek rövid leírása olvasható itt.
Tavaszi túra Torockó környékén. Egy háromnapos hétvégét kihasználandó a csapat ráérő része ismét
megküzdött a román útviszonyokkal, és nekiindult felfedezni a Tordai hasadékot.
2004-ben első ízben kerestük fel a Dolomitokat Olaszországban. Ez volt egyben első via ferrátánk is, de
az első után már biztosak voltunk benne, hogy még sok ilyen útvonalon végig fogunk menni és abban is,
hogy a Dolomitokban se utoljára járunk.
Ez is egyike volt a könnyű kis hétvégi túrák egyikének, mikor elugrunk a közeli hegyekbe - most például a Szlovák
Paradicsomba -, hogy a szabadban lehessünk és megmozgassuk tagjainkat az egész hetes ülőmunka után.
Őszre ujabb túraleírás készült el, sőt egy egész sorozat. Laci írta le élményeit nyári kanadai útjáról
sok túrával, kirándulással. Jövőre szeretnénk még egy két korábbi túráról irni beszámolót, illetve az új
túráinkról olyan leírást készíteni, ami térképrészletekkel és egyébb hasznos információkkal segít abban,
hogy ha valaki kedvet kap hozzá, de nem ismeri az adott helyszínt, akkor is elboldoguljon és meg tudja
a túrát ismételni.
Egy hónap elteltével máris itt a frissítés. Még augusztusban sikerült egy hosszú hétvégét a Dolomitokban tölteni
Marmoladával, Oscar Schusterrel és Tridentinával. Erről készült az újabb beszámoló, ami mostantól olvasható.
És már készül egy Kanadai útleírás.
Üdvözlünk mindekit túráinkról szóló honlapunkon. Felkerült végre az első túraleírásunk, mely a Padis fennsíról szól. 2005 június elején töltöttünk ott egy hosszú hétvégét, aminek elsőként elkészült a beszámolója. Remélhetőleg a továbbiakban sűrűbben lesznek leírásaink, de ez majd még elválik.